Levendula szüret 2025
Kedves Látogató!
2025-ben elsőként nyitjuk meg kis kertünk kapuit a levendula kedvelő közönség számára. Kertünkben kb. 1000 tő tihanyi levendula található, melyek idén érik el két éves korukat. Éppen ezért egyenlőre csak korlátozott számú látogatót tudunk fogadni. Szedhetsz nálunk csokrokat, köthetsz belőlük csodaszép koszorúkat, illetve fotókat is készíthetsz a virágtengerben. A fotózáshoz néhány fotóskelléket is szívesen biztosítunk.
A kertünk, mely egyben kézműves műhely, egy kis hangulatos paraszti tanya udvarán került kialakításra. Az épület terasza, és hűvös vályogfalai, kellemes hűsölési lehetőséget biztosítanak az idelátogatók számára. Kultúrált és ingyenesen használható mosdóhelyiségünk szintén a látogatók rendelkezésére áll.
A levendula nemcsak gyönyörű, nyugtató lila színével díszíti otthonunkat vagy kertünket, hanem sokféle jótékony hatással is bír. Illata segíti a relaxációt, csökkenti a stresszt és szorongást, támogatja a nyugodt alvást. Természetes gyulladáscsökkentő és antibakteriális tulajdonságai révén jót tesz a bőrnek, enyhíti a fejfájást és az emésztési panaszokat is. Emellett praktikus is: szárított formában, kis zsákokba varrva elűzi a molyokat a szekrényből, természetes sóval vegyítve pedig semlegesíti a kellemetlen „szekrény szagot” is– így a levendula egyszerre szép, illatos és hasznos kísérője mindennapjainknak.
Mikor tartjuk a levendula szüretet?
Ebben az évben a levendulavirágzás a szokatlanul hűvös idő miatt kissé tolódik. 2025. június 14.-től folyamatosan, akár hétvégi napokon is van lehetőség látogatásra, szüretelésre, koszorúkötésre előzetesen egyeztetett időpontban, előfordulhat, hogy akár már az adott napon is jöhetsz.
Elérhetőségeink:
Tel.: +3670/6230807
Facebook oldalunkon keresztül, messenger üzenetben is kereshetsz minket
E-mail-ben: gyongyoskoszoru.km@gmail.com
Növényeink fiatal kora miatt a jelentkezők száma idén erősen korlátozott.
Hogyan működik a szüret?
Minden jelentkező számára biztosítunk papírtasakot, melybe a saját maga által szedett virágokat gyűjtheti, a leszedett virágok árát tasakonként kell fizetni. A helyszínen csak, a megvásárolt arató tasakokba engedélyezett a gyűjtés!
A tasak mérete:
Kistasak 13*22*5cm: 1200ft
Közepes papírtáska 18*22*8 cm: 1700 ft
Amennyiben nemcsak csokrokkal, hanem egy szép koszorúval is szeretnél hazatérni, akkor a leszedett virágokból ezt a helyszínen megteheted. A koszorúkötéshez némi felár ellenében minden szükséges plusz alapanyagot, és eszközt biztosítunk, szakszerű útmutatást, és segítséget nyújtunk. Kérlek vedd figyelembe, hogy egy kb. 20 cm-es kör alapú, teljesen virággal borított koszorúhoz akár 2-3 nagyobb tasak virágra is szükséged lehet, attól függően, hogy milyen szorosan van kötve a koszorú. A szív alapok ennél kevesebb virágot vesznek fel.
Műhelyünkben többféle méretű és formájú koszorúalap elérhető, melyek közül szabadon választhatsz.
A feltüntett felárak tartalmazzák a koszorú alapot, a szükséges drótot, eszközhasználatot, és minden útmutatást:
15 cm-es szív alap 1500ft
20 cm-es szív alap 1800ft
25 cm-es szív alap 2000ft
15 cm-es köralakú szalma alap: 1500ft
20 cm-es köralakú szalma alap:1800ft
25 cm-es kör alakú szalma alap:2000ft
Fizetni minden esetben a helyszínen, készpénzben lehetséges. Az árak forintban értendőek, és az áfát tartalmazzák.
A helyszínen a műhelyben készült kézműves termékek is megvásárolhatók, amennyiben vannak készleten.
Mit kell magammal vinnem?
A levendula szedéshez megköszönjük, ha magaddal hozol egy ollót, vagy metszőollót.
Készülj fel a nap elleni védekezésre, hozz magaddal kalapot, naptejet, illetve kissé zártabb cipőt vegyél fel.
Ásványvízzel a helyszínen megkínálunk.
Amennyiben fotókat is készítenél, ezt ingyenesen megteheted. Hozd magaddal a telefonod, vagy a kamerádat, szükség esetén kamera/telefon állványt biztosítok.
Fontos Információ!
Kérlek vedd figyelembe, hogy a levendulamezőt, méhek, és egyéb rovarok is szívesen látogatják, bár többnyire békések, és nem zavarja őket az emberek közelsége, de nem árt, ha gondoskodsz olyan azonnali segítségről, mely a rovarcsípést enyhíti, (erről mi is gondoskodni fogunk), illetve amennyiben allergiás vagy bármilyen csípésre, kérlek gondoskodj azonnali segítségről.
Hogyan jutok oda?
Műhelyünk címe: 5500 Gyomaendrőd Tanya VI. kerület 369. A 46.számú út mentén található.
Csak kattints az oldal alján található google térképre, és kövesd a gps utasításait.
Érkezhetsz kerékpárral, ebben az esetben láthatósági mellényt mindenképp szerezz be!
Jöhetsz autóbusszal is. Szállj fel egy Mezőberény-Csárdaszállás irányába tartó autóbuszjáratra, és a Gyomaendrőd várostáblát elhagyva, szállj le az első megállónál (Sertéstelep). A kertünk közvetlenül a megálló mögött néhány méterrel található.
Parkolás az udvarban, illetve a bekötőút mentén lehetséges.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!