Emerencia néni, Károly bácsi és Mancika – bútorok, akiket név szerint ismerek
Van az úgy, hogy egy bútordarab nem csak egy tárgy. Hanem egy történet. Vagy inkább: maga a történelem, fiókokba zárva, polcokra hajtogatva, csiszolással kisimítva. A műhelyem tele van ilyen történetekkel – és ezeknek a történeteknek szereplői is vannak. Név szerint. Emerencia néni. Károly bácsi. Mancika.
Aki járt már nálam, vagy követi a Facebook-oldalamat, az tudja, hogy nálam a bútorok nemcsak állnak, hanem „élnek”. És nem azért, mert néha nyikordulnak, hanem mert mindegyiküknek megvan a maga kis lelke, múltja – és most már nevük is. Ezt a szokásomat egyébként teljesen természetesnek érzem: ha egy régi kredenc képes túlélni három generációt, és még mindig olyan méltósággal áll a helyén, mintha ő maga volna a ház őrzője – akkor igenis jár neki egy név.
Emerencia néni
Egy régi parasztházban élni és alkotni különleges dolog. A falaknak szaga van, a padlón megül a csend, és a bútorok néha úgy viselkednek, mintha élnének. Néha nyikordulnak, máskor duzzognak, és ha sokáig nem törődöm velük, megsértődnek. Aki ismer, az tudja: én hiszek abban, hogy a tárgyaknak van lelkük. Főleg, ha megértek már egy évszázadot. A műhelyemben lakó bútorok nem csupán holmik – mindegyiknek saját neve és története van. Ők most már az én napjaim részesei – és hadd mutassam be őket nektek is.
Elsőként Emerencia nénit, aki sajátos megnevezésem szerint egy „fél kredenc”, mivel nincsen felső eleme, mai szóval komódnak neveznénk.. Több mint száz éves lehet az öreglány… egészen kiskoromról is emlékszem rá, a nagymama spájzának titokzatos lakója volt, és már kisgyerekként is rácsodálkoztam.
Most hozzám költözött a műhelybe, de előtte alapos renoválást kapott. Emerencia néninek neveztem el, mert fiatalkorában ez gyakori névnek számított felénk. A festék réteg alatt meglehetősen “vénasszony szaga” van, de most szépen átszellőzik majd, és kellemes illatú új réteget is kap.
Emerencia néni a dédnagyanyám hozományát képezte, amikor az 1920-as évek elején férjhez ment, elképzelhető azonban, hogy már akkor sem volt teljesen új darab. Ő egy egykoron élt vidéki asztalosmester munkája lehet, kézi faragásos elemekkel. A felújítás során a szekrényének vasalatait megtisztítítottam a régi festékrétegektől, azonban a fiókok teljesen új vasalatokat kaptak, mivela régiek sérültek voltak, ami nem volt méltó egy úriasszonyhoz.
Fiókja meglehetősen lustán mozdul, mintha az évek rajta is nyomot hagytak volna, ajtajai diszkréten megnyikordulnak, de épphogy csak. Olyan mint egy mindig mosolygós nagymama, akinek mindig kincseket rejtenek a zsebei.
Néhány fotó Emerencia néni megújulásáról:
Károly bácsi – háborús veterán
Emerncia néni párja Károly bácsi aki mindig tudta, hol található a házi pálinka. Azt tudni kell ám róluk, hogy ők hivatalosan nem egy pár, vagyis nem házasok, csupán a sors hozta őket össze a spájzban a lelógó kolbászok alatt. (Míg Emerencia néni a dédnagyanyám, és a nagyanyám révén érkezett a családba, Károly bácsi eredeti tulajdonosát valahol a nagyapám felmenői között lehet találni.)
Mindent összevetve így is szép kort leéltek egymás mellett békességben,melyet a falon egykor lógó füstölt szalonnák is tanúsíthatnának…ha még meglennének
Károly bácsi egy makacs, vas kalapos öregember. Ellenáll mindenféle újításnak és szépítésnek. Pedig elgondolkodtam, hogy esetleg kaphatnának az ajtók egy kis díszítést, had morogjon a vén bajsza alatt, de végül engedtem neki, és nem díszítettem. Az öreg azonban mereven ellenállt a hőlégfúvónak, és még a csiszoló sem igazán tudta felvarrni vastag ráncait.
Károly bácsi bizony már két világháborút, és egy rendszerváltást is megélt. Egyik lábát sajnos el is veszítette valamikor, de ez már kissé zavaros emlékeinek homályába vész. Mindenesetre egy fél tégla darab tökéletesen pótolni tudta elveszített végtagját, így Károly bácsi stabilan és rendületlenül őrizhette tovább a nagyanyám edényeit, süteményeit, és a nagyapám féle „hazait”.
Most ez az új ruhába öltözött zsémbes öreg úrnak, a műhelyemben fog tovább szolgálni engem, mint 4. generációs tulajdonosát, kedves párjával Emerencia nénivel, illetve még egy átalakításra váró családtagjával.
Vaskalapos, zsémbes öreg létére is pont olyan, amillyennek pici gyerek korom óta imádom. Hallgatag, titokzatos vénember, aki mégis teli van történetekkel, és ha egyszer belekezd…
A felújítás során nem az volt a célom, hogy újjá varázsoljam ezeket a számomra kedves bútorokat, csupán élettel szerettem volna őket megtölteni, néhány helyen direkt kiemelve a hibáikat, repedéseiket, kopottas külsejüket.
Mancika – az örök vidám stelázsi
Bemutatom Mancikát!Károly bácsi unokahuga Mancika ez terjedelmes stelázsi, rendkívül színes és sokoldalú egyéniség. Nem lehet sokkal fiatalabb unokabátyjánál, ám csöppet sem hasonlítanak.Mancika egy kissé molett testalkatú, örökké vidám egyéniség. Olyasvalaki aki, ha megjelenik valahol biztosan fényt és vidámságot csempész a helyiségbe.Polcain szívesen lát minden finomságot, minden szépséget, a csipkéket pedig különösen imádja. Életének legutóbbi szakaszát a spàjz egy sötét sarkában töltötte, Károly bácsi mellett, és mindig arról álmodott, hogy egy csinos, hozzáillő partner mellé kerülhessen…. Ki tudja, talán ez a kívánsága egyszer teljesül…Mancika egy kimondottan stabil darab, időskora ellenére is. Polcai bár hosszú-hosszú éveken őrizték a csodálatos befőtteket, és az illatos, színes lekvárokat, mitsem veszítettek tartásukból. Néhány szúrágta nyomtól eltekintve Mancika most is csinos darab.
A múltból – a jelenbe
Ők hárman nem csupán bútorok, nem csak régi emlékek, hanem a családom történeteinek őrzői, akik most az én történetemet zárják magukba.
Kis műhelyem kisebbik szobájában, egy kényelmes, világos, barátságos helyen laknak. Segítik az alkotó munkát, megteremtik a harmóniát, és mindazt az inspiráló légkört, amely a lélek feltöltődéséhez szükséges.
Velük együtt várok minden kedves vendéget, alkotni, feltöltődni, inspirálódni. Légy te is része ennek a történetnek!